Manga oldalak
Üdv! Jól behavazódtunk errefelé. Tisztára, mintha december lenne. tegnap délután óta 15 centi hó esett és még mindig esik. Szerencsére szeretem a havat, úgyhogy engem nem zavar. :)
Feltöltöttem 2 újabb manga oldalt a Pár cseppnyi élet c. mangámhoz. Akit érdekel, az lesse meg.
Jó hétvégét!
Wounded
3 fanart
Hali! Tudom, hogy megcsúsztam a frissítéssel, de erre sajnos ezentúl is számítani lehet, mivel nem mindig érek rá rajzolni. Mostanában sok egyéb dologgal is foglalkoznom kell és persze a hangulatomtól is függ, hogy leülök-e rajzolni, vagy sem.
Most viszont hoztam egy Narniás, Sailor Moonos és Soul Eateres fanartot. Aki nem tudná, hogy ki az a Jadis, vagy nem látta a Narnia első részét, annak mondom, hogy ő egy gonosz borszorkány, aki a film első részében a főszereplők ellenségeként szerepelt. A filmben szőke volt a haja (egyébként úgy is jól nézett ki), de én ennek ellenére úgy döntöttem, hogy maradok a szürkénél, mert a rajzon nekem így jobban tetszett.

Vasárnapi friss
Most 3 fanarttal szolgálhatok. Az FMA-sat tablettel csináltam, a másik kettőt hagyományosan. A színezést meg persze Ps-sel.

Továbbá úgy döntöttem, hogy ezután egy jó ideig nem fogom lecserélni a designt. Mivel ez egy rajzos oldal, így egyébként sem azon van a hangsúly, hogy milyen az oldal háttere és hasonlók.
Életjel
Nem vagyok elveszve, csak nem sikerült annyi rajzot készítenem, hogy érdemes legyen felrakni az oldalra. Hamarosan hozom a frissítést, de ezentúl nem tudom megígérni, hogy minden héten lesz. Igazából kiszámíthatatlan, hogy mikor, mennyit tudok rajzolni, úgyhogy mondjuk azt, hogy bármikor lehet frissítés. (Persze, azért igyekszem nem húzni a dolgot.)
Na, pá és jó pihenést! :) Wounded
|